Sok lány álmodik arról, hogy egyszer egy hatalmas villában fog élni, cselédekkel körbevéve és szinte bármit megvehet magának, amit csak meglát. A legtöbben azt hiszik, hogy az ilyen élet minden gondtól mentes, de ez nem így van. Én már csak tudom, hiszen én is ebben a világban élek. A nevem Christie Bell, a hatalmas Bell vállalat örököse. Az apám cége a szépségiparra épül, így érthető, miért örült annak, hogy lánya született. Az igazat megvallva, engem cseppet sem érdekel az üzlet, még kevésbé a tipikus női dolgok. A szabadidőmet szívesebben töltöm sportolással, vagy olvasással, mint vásárlással. Pont ez a különcség az oka, hogy nincs valami sok barátom. Ez különösen hangzik, hiszen az ember azt hinné, hogy egy gazdag gyerek körül csak úgy tolonganak az emberek. Nos, ez így is van. Csakhogy én már beleuntam a kétszínű barátokba, akik a csillogást és nem az embert látják bennem. Így miután beiratkoztam a középiskolába, minden erőmmel azon voltam, hogy eltitkoljam a származásom. A barátaim soha nem jöttek a házunkba, még csak apámmal sem találkoztak. A kontaktlencse helyett szemüveget hordok, a divatos ruhákat felváltották a melegítők és csak a tanulásra koncentrálok. Egyszóval teljes ellentéte lettem apám elvárásainak. Nem tudom, hogy a helyes úton haladok-e, de abban biztos vagyok, hogy így vagyok a legboldogabb.

Hét óra harminc perc, és megcsörrent a vekkerem. Elsőre azt hittem, csak álmodok, de nem. Máris késésben voltam, pedig ma lesz a tanévnyitónk, amit én fogok megnyitni a végzősök nevében. Gyorsan magamra kaptam az ünneplőruhámat, majd leszaladtam a földszintre, ahol apám már várt.

- Jó reggelt kicsim! Hogy aludtál? – kérdezte egy kissé szemrehányóan.

- Reggelt. Bocsi apa, de sietek. Húsz perc múlva beszédet kell tartanom.

- Vagy úgy. Ez esetben elviszlek az iskoláig. Ma úgy sem kell bemennem az irodába.

- Azt megköszönném. – mondtam, majd kirohantam az udvarra és beültem a fekete BMW-be. Az apám viszont szép komótosan lépkedett utánam, ami azt illeti még a vezetést sem kapkodta el, pedig szeret gyorsan hajtani. Ez az egész már önmagában különös volt, hiszen nem szokott ennyire toleráns lenni, pláne ha kések. Volt egy olyan érzésem, mintha mondani akart volna valamit, de csak húzta az időt.

- Itt tegyél ki! – mondtam, mikor már csak egy sarokra voltunk a sulitól. – Akkor majd otthon találkozunk. – ezzel az egy felesleges mondattal kiszálltam, de mielőtt becsaptam volna magam mögött a kocsi ajtaját apa sejtelmes hangon még ennyit mondott:

- Később beszélnünk kell!

Bevallom rendesen rám hozta a frászt. Csak akkor ülünk le rendesen beszélgetni, amikor valami „családi probléma” merül fel, és momentán semmi ilyenről nem tudtam. A legjobbnak láttam, ha most kiverem a fejemből ezt az apróságot, és a szövegemre koncentrálok.

Az évnyitó unalmas és egyhangú volt, mint mindig. A beszédemet sikeresnek lehet mondani, ahhoz képest, hogy először beszéltem ennyi ember előtt. Az ünnepség után minden osztály visszatért a saját termébe.

- Nagyon jó voltál Chris. – mondta Polly, a padtársam. – Bevallom, egy kicsit aggódtam, hogy leblokkolsz, vagy valami.

- Hogy juthat eszedbe ilyen baromság? Nincs olyan dolog ezen a világon, ami ne menne az én Chrisemnek.

- Ne túlozz Erik, azért én sem vagyok mindenható! És mit jelentsen az, hogy a „te Chrised”? Azt hittem, hogy ezt a témát leszögeztük, végleg. – Erik a legjobb barátom. Amikor először találkoztunk azt hittem, hogy egy nagyszájú bunkó, akit nem érdekel mások véleménye. Ez részben így is van, de ha levert vagyok, mindig kisírhatom magam a vállán. Eddig akárhányszor visszautasítottam, ő még inkább megmakacsolta magát. Igaz, hogy egy eszméletlenül helyes srác, (nem mellesleg sportos és vicces is), és hiába szeret ennyire, mégsem fogadhatom el az érzéseit. Ha rájönne arra, hogy egy gazdag liba vagyok, egy olyan ember, akinek a fajtáját teljes szívéből gyűlöli, soha többé nem szólna hozzám. Ezt viszont nem élném túl.

- Ne kezdjétek megint! Úgy is tudjuk mi lesz a vége. Chris visszautasít téged blablabla, Erik megint az érveivel jön blablabla. Őszintén szólva ez már egy kicsit unalmas. – erre egyikünk sem tudott mit mondani. Így némán ülve vártuk, hogy megszólaljon a csengő. Ám az még váratott magára, ekkor viszont egy izgatott – számomra ismeretlen – lány rontott be a terembe.

- A folyosón… Britney Norton most vallott szerelmet Adam Tachernek. – Erre mindenki csapot-papot otthagyva a helyszínre sietett. Ez nem volt meglepő, hiszen Adam volt az iskola sztárja, a diákok bálványa, a tanárok kedvence. Élsportoló, kitűnő tanuló, a diákönkormányzat elnöke, nem mellesleg a suli leghelyesebb pasija. Ami pedig Britneyt illeti: a pom-pom lányok irányítója és az iskola dívája. Végül is, ennek nincs nagy jelentősége, ő is csak egy lány a sok közül, aki közel akar kerülni Adamhez. Lassan Erik és én is elindultunk a többiek után, de már messziről hallani lehetett Britney vérig sértett hangját.

- Mi? Hogy utasíthatsz vissza? Ezt nem teheted! Talán nem vagyok elég jó neked? – ahogy sejtettem. Mint eddig minden lányt, Britneyt is elutasította. A tömeg félkörben állt, én pont rájuk láttam. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha a Tacher fiú egyenesen a szemembe nézne, de valószínűleg ezt csak képzeltem. Ennek ellenére rossz előérzetem volt, így megkértem Eriket, hogy jöjjön vissza velem a terembe. Még mielőtt beléptünk volna az üres terembe, hallottam, ahogy Adam azt mondja:

- Valaki mást szeretek. – elképzeltem a meghökkenő arcokat, akik teljesen elhitték a fiú szavait. Az a srác képtelen bárkit is szeretni önmagán kívül, legalábbis megfigyeléseim alapján. Két perc sem telt el, mikor Adam belépett a terembe. Erikkel önfeledten nevetgéltünk egymás hülyeségein, amikor a Tacher fiú mellém lépett, megszólított, és mikor felé fordultam megcsókolt. Teljesen leblokkoltam, szinte fel sem fogtam mi történt. A pillanatnak a becsengetés vetett véget. Adam eltávolodott tőlem és visszatért a saját osztályába. Én még mindig nem bírtam megmozdulni, ahogy Erik és a többi ajtóban álló diák sem.

- Chris, mi volt ez az egész? – kérdezte Erik, akinek sikerült kizökkentenie a varázsból.

- Ne… nem… tudom. De én is szeretném tudni. – a tömeg elvonult, a teremben pedig mindenki elfoglalta a saját helyét. Viszont még hosszú órák múlva is hallottam a megvető hangokat magam körül. És ami azt illeti, még csak nem is ez volt a nap legbosszantóbb eseménye.

Mielőtt hazamentem volna, még beültem Pollyval teázni a kedvenc kávézónkba. Mivel az egész nyarat a vidéki házunkban töltöttem sok bepótolni valónk volt. Amit a dologban furcsálltam, hogy Erik nem tartott velünk, egy halaszthatatlan dolog miatt. Szó mi szó, elég feszéjezett volt a hangulata, azután a csókos incidens után, így ráhagytam a dolgot. Olyan három óra körül, hullafáradtan értem haza. Apa most is a dolgozószobájában ügyködött, mint általában, ha otthon volt. Köszönni akartam neki, de az ajtó előtt megállva hallottam, hogy valakivel beszélget, így jobbnak láttam, ha szép csöndben felosonok a szobámba. Ez nem jött össze, mert alighogy elindultam felfelé a lépcsőn, az apám azonnal megállított.

- Kislányom! Megtudhatnám merre voltál idáig?

- Az egyik barátnőmmel sétáltam a városban. Valami probléma van?

- Ami azt illeti nincs. Jobbkor nem is jöhettél volna. Emlékszel, amikor reggel azt mondtam, hogy beszélnünk kell? – ekkor már semmi jóra nem számítottam.

- Igen, fogjuk rá. Miről lenne szó?

- Nos… - kezdte – Ugye ismered a Burton társaságot?

- Természetesen. Az egyik legsikeresebb partnerünk. De miért olyan fontos ez?

- Néhány hónapja megkeresett a vezérigazgatójuk egy ajánlattal, miszerint te és a fia házasságot kötnétek. Ezáltal egyesíthetnénk a két céget. Egyébként egy nagyon rendes fiúról van szó. Ő minden további nélkül kész elfogadni a kialakult helyzetet. Így bátorkodtam igent mondani az ajánlatukra, bízva a benned lévő kötelességtudatban.

- Hogy mi? – kiáltottam dühösen. – Mégis hogy dönthettél egy ilyen fontos dologban nélkülem? Nem! Nem, nem és nem! Én ebbe nem megyek bele! Felőlem akár az ég is leszakadhat, de nem fogok hozzámenni egy vadidegen emberhez.

- Ez most szíven ütött. Hiszen, mi már ismerjük egymást. Vagy nincs igazam, Chris? – ez a hang, ismerős volt. A dolgozószoba felé pillantottam, ahonnan előlépett apám titokzatos vendége. Az arcom lángolt, a szívem pedig megállt egy pillanatra. Nem lehet, hogy ő a Burton társaság örököse! Ez csak egy rossz vicc semmi több!