Prológus

Gondoltál már arra, milyen lenne, ha teljesen egyedül maradnál a

világon? Ha mindenki szép lassan elhagyna téged? Bizonyára

kétségbeesnél, és mindenhol a kiutat keresnéd, és egy olyan

embert, akinek szüksége van rád. De mi van akkor, ha még sem

teszel így? Ha annyira megsebesült a lelked, hogy nem vagy

képes felkelni és azt mondani: „segíts”? A fájdalomból, a

szenvedésből, eldobva a reményt, várat építesz, mibe más nem

léphet be csak is te. Ahol nem bánthat senki. Egy ilyen világ

megóv mindentől, biztonságérzetet ad neked. Ugyanakkor

megkeményíti a szívedet, nem leszel képes bízni más

emberekben. Még azokban, sem akiket eddig mindennél jobban

szerettél. Család, barátok, szomszédok, osztálytársak,

szerelmek. Ezek a dolgok mind, semmit sem jelentenek többé.

Csupán kósza, üres szavak maradnak. De mi van akkor, ha jön

valaki, akinek hatalma van átlépni azt a válaszfalat? Mi van akkor,

ha belép a kis világodba és felforgatja azt?