3.fejezet

A légkör teljesen megváltozott tegnap óta. Mintha mindenki róla

beszélt volna, de senki nem szólt hozzá. A terembe lépve látta,

hogy Chris néhány lánnyal beszél, akik különböző osztályokból

jöttek. Amikor meglátták, hogy Emily feléjük közeledik még ennyit

mondtak:

- Döntsd el, hogy ki mellett állsz!

Emily ezt hallotta, és már tudta, hogy miről van szó. Ahogy azt is,

hogy Chris soha nem bántaná meg. Így mikor leült mellé ő volt az

aki először megszólalt.

- Christina, köszönöm, hogy eddig mindig itt voltál mellettem, és a

törődéseset is, de elég lesz ebből. Csak teher vagy a számomra.

Jobb lenne, ha többé nem is beszélnénk egymással.

Chris nem hitt a fülének. Habár megszokta barátnője nyers

modorát ez most teljesen szíven ütötte. Érezte, hogy valami nincs

rendjén.

- Miért mondod ezt? Ha azért, amit előbb hallottál, akkor fejezd be!

Én…

- Ennek semmi köze az előbbihez. Ezt már régóta el akartam

mondani, de eddig nem tudtam hogyan. Kérlek, fogadd el és ne

próbálj tenni ellene semmit. – mondta, majd felállt és elment.

Chrisnek nem sikerült még feldolgoznia a történteket. Ezután Emily

nem ment vissza az órákra. Egyedül, magányosan töprengett azon,

hogy ezután mihez kezdjen. Nem tudott Chris szemébe nézni.

Szégyellte magát, habár ő maga soha sem gondolta komolyan,

hogy ők ketten valódi barátok. Mindig úgy tekintett erre a

barátságra, hogy ez csak egyfajta álca, annak érdekében, hogy

Jack ne aggódjon annyira. De most mégis egyfajta ürességet

érzett magában.

’ Így kellett tennem. Nem volt más választásom. Ha most nem

tettem volna meg, akkor azzal csak neki lett volna rosszabb. És

különben is, nincs szükségem senki másra. Tökéletesen meg

vagyok a saját kis világomban. Így van, nem érdemes ezen

rágódnom tovább. De… - és itt az arca elé kapta a kezét – ha így

gondolom, akkor miért sírok? Nem értem ezt.’

Így vívódott magában. Szerette az iskola mögötti kertet. Bár sokkal

helyénvalóbb lenne a labirintus elnevezés. A fák olyan sűrűn nőttek,

hogy a fény nem szűrődött át a lombkoronán, a kikövezett utat

pedig teljesen ellepte a gaz. Valójában már évek óta nem

gondozták, mivel a diákok az udvar első részén tartózkodnak

általában. Hébe-hóba arra téved néhány elsős diák, de mindegyik

megriad a kert komorságától és többet nem mennek vissza. Pont

ezt találta benne vonzónak Emily. Csendes, ráadásul ideális hely a

gondolkozásra. Ez volt az egyetlen dolog a világon, amit őszintén,

teljes szívéből, minden hazugság nélkül magáénak tudhatott, és

amit feltétel nélkül szeretett.

’ Legalább itt egyedül lehetek, és senki sem lát ilyen szánalmas

állapotban. Nagyjából öt perce csengethettek be az utolsó órára.

Gondolom senki sem hiányolt.’ – gondolta, miközben vörösre

dagadt szemét törölgette. Azonban nem volt igaza. Hirtelen egy

kéz nyúlt felé, ami egy papír zsebkendőt nyújtott felé.

- Hogy érzed magad? – kérdezte a kéz tulajdonosa. Emily teljesen

meg volt döbbenve, mikor meglátta Anthonyt. Még a lélegzete is

elakadt.

- Te meg… mi… mit keresel itt? - kérdezte megilletődötten.

- Unalmas az óra, ezért ellógtam. És az igazat megvallva kérdezni

akartam tőled valamit.

- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Chris említette, hogy gyakran vagy itt.

- Értem. És mit akartál kérdezni? Remélem valami fontos.

- Csak azt, hogy neked ez így rendben van? Hogy most mindenki

haragszik rád? Egyszerűbb lenne, ha segítenél a többieknek.

- Gondoltam. Csak egy újabb bosszantó kérdés. Na ide figyelj! –

hogy nyomatékot adjon mondandójának felállt, és hideg

pillantásával egyenest a fiú szemébe nézett. – Elmondom még

egyszer, világosan: Szállj le rólam! Semmi közöd ahhoz, hogy mit

csinálok. Ezen kívül, neked van a legkevesebb jogod tanácsokat

osztogatni. Semmit nem tudsz rólam.

- Igazad van, nem ismerlek. De azt tudom, hogy te vagy az

osztályfelelős. És azért lettél te kiválasztva erre a feladatra, mert

számítanak rád. Az lenne a dolgod, hogy segíts mindenkinek!

- Hogy számítanak rám? – miközben ezt mondta fejét lesütve

elfordult a fiútól. Majd komoran így folytatta: - Nem azért lettem

osztályelnök, mert szeretnek vagy ilyesmi. Ellenkezőleg… engem

mindenki gyűlöl az osztályban.

- Ugyan már, ez…

- Mit is tudhatnál te?! Te, aki csak most csöppentél bele ebbe a

világba? Akkor kérdem én, láttál már Christinán kívül mást is, aki

beszélne velem?

Anthony gondolkodott, de nem tudott neki felelni.

- Remélem, most már érted. Ha lehetséges, többé ne gyere a

közelembe, és ide se. Ez a hely csak az enyém! – mondta, majd

felkapta táskáját és elment. Anthonyben még mindig kavarogtak a

lány szavai. Most, hogy látta a könnyeit és egy darabot az igazi

énjéből, még többet meg akart tudni róla.

Emily teljesen zavarban volt. Csak arra bírt gondolni egész úton,

hogy Anthony sírni látta. Ez annyira dühítette, hogy teljesen kiment

a fejéből a délutáni találkozó, a főnökével. Nem is volt meglepő,

hogy mikor Jack hazaért, fortyogott a dühtől.

- Emily, elárulnád, hogy hol voltál? Három órán keresztül vártunk

rád a tárgyalóban, de nem jöttél. Kerestelek az iskolában is, ott azt

mondták, hogy a második óra után eltűntél valahová. Ráadásul a

telefont sem vetted fel. Mivel magyarázod ezt? – Emilyt meglepte

ez a hangnem, mivel Jack ezelőtt még soha sem kiabált vele.

Viszont tudta, hogy megérdemli.

- Nincs min szépíteni. Egyszerűen elfelejtettem a mai

megbeszélést. Az iskolát meg egyszerűen ellógtam. Kitűnő tanuló

vagyok és mostanában sok minden történt. A telefonomat pedig

kikapcsoltam. Ha más nincs, magamra hagynál? – kérdezte olyan

flegmán, ahogyan csak tudta. Azonban nem várt módon Jack egy

hatalmas pofont adott neki.

- Ne beszélj úgy, mint egy felelőtlen kiskölyök! A tetteidnek

következményei lesznek. Mostantól minden délután érted megyek

az iskolába, be kell fejezned a lógásokat. Ezen kívül én

rendelkezek minden szabadidőd felett, amíg nem vagy képes úgy

viselkedni, mint egy felnőtt. – mielőtt elhagyta volna a szobát

visszafordult és még azt mondta: - Nagyot csalódtam benned

kisasszony.

Emily egyedül maradt. Még fel sem fogta mi is történt igazán, csak

arcát fogta ott, ahol bátyja megütötte.

’ Nem értem. Eddig minden tökéletes volt. Mégis mi változott meg?

Mikor lettem ilyen szörnyű? Mostanában sokszor vagyok nyugtalan,

a szívem pedig ok nélkül hevesen ver. Ha jobban belegondolok,

akkor lett minden ilyen kusza, mikor Anthony megjelent.

Lehetséges, hogy minden miatta van?  Ugyan, már… ez

abszurdum. Csak túlbonyolítom a dolgokat. Biztos a Scarlet körüli

felhajtás idegesített fel. Túlságosan is sokat foglalkoztam a

környezetemmel, így elvesztettem a koncentrációmat a fontos

dolgok terén. Igen, erről van szó.’

Most, hogy ezt tisztázta önmagában megkönnyebbülve készült a

következő napra. Miután letusolt, a konyha felé vette az irányt.

Azonban, a folyosón sétálva, hangokat hallott Jack szobájából.

Valakivel telefonált. „ Értem. Köszönöm, hogy szóltál erről. Majd

beszélek vele. Ha bármi más történne, kérlek, szólj. Jó éjt! ” Ennyit

hallott, de gyorsan tovább is állt, mert meghallotta Jack közeledő

lépteit.

’ Vajon rólam volt szó? Biztosan. És kivel beszélt? Nyilván

Christinával. Valószínűnek tartom, hogy mindenről beszámolt

Jacknek. – gondolta, miközben öntött magának egy kis tejet. Épp

indult volna vissza a szobájába, ám ekkor Jack jelent meg.

- Emily! Beszélnünk kell! – kezdte. Emily erre az asztalhoz sétált és

leült egy székre. Jack követte.

- Miről van szó? – kérdezte közömbösen, mintha nem is tudott

volna az előbbi hívásról.

- Történt valami az iskolában, ami miatt feldúlt vagy?  Vagy a

koncert miatt vagy ilyen stresszes? Tudod, hogy nekem

elmondhatsz mindent.

- Erről szó sincs. Nem történt semmi említésre méltó dolog. –

hazudta. – De ha lett is volna valami, nem tartozik rád. Úgy értem,

ez az én dolgom, és leköteleznél, ha nem foglalkoznál ezzel annyit.

Nagyra értékelem, hogy így törődsz velem,de… nincs szükségem

apapótlékra. Nem akarok túlzottan tőled függni. Most pedig

engedelmeddel, megyek aludni. Holnap nehéz napom lesz és

szeretném magam kipihenni. – mondta és eltávozott.

’ Jobb lesz, ha mindent megteszek, amit csak kér. Különben nem

fog rólam egykönnyen leszállni. Elsődlegesen a koncertre kell

felkészülnöm, ami kéthét múlva lesz. Most kétszer jobban kell

teljesítenem, mint egyébként. Ezen kívül most kétszer jobban kell

vigyáznom, nehogy felismerjenek. Szinte biztos vagyok benne,

hogy valami történni fog.’