4. fejezet

Már két hét telt el azóta. Jack tartotta magát a szavához. Egy perc nyugtot sem hagyott Emilynek. Az iskolában a helyzet semmit sem javult. Chris- szel még mindig nem beszélt, ahogy mással sem. Anthony is egyre kevésbé tűnt fel mindennapjaiban. Ennek oka, hogy Anthony és Holly Curtis el kezdtek járni. Ez utóbbi nem is zavarta nagyon a lányt.

- Remélem senki sem felejtette el, hogy holnap utána lesz az „osztálykirándulás”. Mivel a koncert nyolc órakor kezdődik, mindenki legyen a bejáratnál fél órával hamarabb. Nightwood kisasszony, elhozta, a jegyeket?  - kérdezte vidáman Mr. Thompson.

- Természetesen tanár úr. Parancsoljon. – mondta, és átnyújtotta a belépőket.

- Köszönöm. Remélem, számíthatok rád a helyszínen is.

- Elnézését kérem tanár úr, hogy csak most szólok, de nem tudok elmenni a koncertre. Családi okok miatt.

- Értem. A következő, amiről beszélnünk kéne az a… - nem folytatta, mert Anthony emelte magasba a kezét. – Igen, Mr. Wes?

- Elnézést kérek, hogy félbeszakítom! De én sem tudok részt venni a koncerten. – amikor ezt mondta, egy kisebb hangzavar támadt az osztályban.

-  Uralkodjatok magatokon! Legyetek csendben! – csitítgatta az osztályt Mr. Thompson. - Elég későn szólt róla, de ez van. Esetleg még valaki, aki nem tud jönni? – mivel nem kapott választ, folytatta az órát. Kihirdetésre került a fakultációs órák, a félévi vizsgák és az éves iskolabál időpontja. Szünetben mindenki Anthony köré gyűlt és arról faggatták, hogy miért nem megy el a koncertre.

- Gyere el, jó buli lesz! Nem éri meg kihagyni Tony… - mondta Scott, az osztály legdilisebb fiúja.

- Miért nem jössz? Pedig Holly is jönni fog. – mondta az egyik lány.

- Igaz, hogy nem leszek ott a koncerten… de csak, mint néző. Munkát kaptam a stábban, így végig tudom figyelni az eseményeket.

- Hű… ez nagyon király! Talán még arra is rájössz, hogy kicsoda az a híres Scarlet. Majd te lerántod az álarcot róla – mondták a többiek. Ezen mindannyian jót mosolyogtak, kivéve Emily, aki ezt hallva kiejtette kezéből a kémcsöves tartót. Az üvegcsék egyből szétpattantak, amint nekiverődtek a talajnak. Emily megpróbálta a nagyobb darabokat összeszedni, bár legszívesebben elfutott volna osztálytársai megvető tekintete elől. Szemét végig a talajon tartotta, de nem zárhatta ki maga körül a gúnyos megjegyzéseket. „ Micsoda kétbalkezes kis csitri. Hogy lehet valaki ennyire szánalmas? Reménytelenül ostoba.” Ezek a mondatok szíven ütötték a lányt, még ha nem is akarta ezt beismerni magának. Mindenki csak nézte őt, senki sem lépett oda segíteni neki.  Amikor Emily azt hitte, hogy ennél a helyzetnél nem lehet rosszabb, egy nagyobb üvegdarab megvágta a csuklóját. Mivel egy nagyobb gyűjtőeret is ért az üveg, azonnali ellátásra szorult. Ám ahelyett, hogy az orvosiba szaladt volna, rendíthetetlenül szedte a törött üveget. A háta mögül lépteket hallott, de nem akarta tudni, hogy kiét. Egyszerre felemelkedett a földről és Anthony karjában találta magát, mindenki tágra nyílt szemmel nézte őket. Emily meg sem tudott szólalni hírtelen, azonban a fiú egy percig sem tétovázott. Kisétált az ajtón és az orvosi felé vette az irányt. Mikor Emily felocsúdott meglepettségéből hevesen elkezdett tiltakozni.

- Eressz el! – kiáltotta, és addig mocorgott a fiú kezében, míg az le nem tette.

- Nyugi, nem kell így felkapnod a vizet. Csak segíteni akartam… El kell látnunk a sérülésedet.

- Az ráér. Egyébként nem nagy ügy.

- De, az! És ha te nem vagy hajlandó önmagad menni az orvosiba, akkor, majd én viszlek! – Emily belepirult a fiú szavaiba. Végül csak sóhajtott egy nagyot és ennyit mondott:

- Rendben van. Elmegyek az iskolaorvoshoz, de nem miattad. – és azzal el is ment. Anthony egy kissé még mindig aggódott érte, de tudta milyen makacs a lány és, hogy a jelenléte csak dühítené. Így visszasétált a teremhez, azzal a szándékkal, hogy feltakarítsa a törmeléket. Azonban mikorra visszatért, már nem voltak sehol a széttört kémcsövek. Ekkor hátulról egy éles női hang csapta meg a fülét.

- Édesem, most hallottam, hogy mi történt. Igaz, hogy a karodban vitted el az orvosiig azt a kis senkit? – kérdezte felháborodottan Holly.

- Nem értem miért vagy olyan ideges. Valóban el akartam vinni, de nem engedte.

- Még szerencse. A saját lábain is el tud menni, ha már olyan kétbalkezes volt. De hagyjuk is. Mit szólnál hozzá, ha délután elmennénk a moziba?

- Bocsi, de délutánra már más terveim vannak. Talán majd máskor.

- Oké picim. – itt Holly nyomott egy csókot a fiú arcára, majd kisétált az ajtón, olyan indulattal, hogy majdnem fellökte az éppen belépő Emilyt.

- Jól van a kezed? – fordult Anthony a lányhoz.

- Hányszor mondjam még, hogy ez csak egy kis karcolás. –mondta, majd leült a helyére. Már némi kép lehiggadt, amíg az orvosiban volt, még sem tudott szabadulni attól, ami néhány perce zajlott le körülötte. Vajon igazat mondott a fiú, vagy csak nagyképűségből állította, hogy a stáb tagja? Iskola után, mikor bátyja érte jött azonnal meg akart róla győződni.

- Szia, milyen volt a napod? – kérdezte Jack felettébb vidáman.

- Jack, ha egy új alkalmazottat vesznek fel a csapatba, arról neked tudnod kell igaz?

- Elvileg igen. Minek után a kilétedet ilyen sok homály fedi, elsődlegesen nekem kell engedélyezni a kérdéses személy felvételét. Miért kérdezed?

- Az egyik osztálytársam azt állítja, hogy a koncerten stábtagként fog dolgozni. De ezek szerint csak fel akart vágni. Feltételezem, te nem engednél egy olyan személyt sem ott dolgozni, aki felismerhet.

- Valóban volt egy fiú még szeptember első hetében, akit felvettünk, de az aktájában nem volt megemlítve, hogy melyik iskolába jár. Ha jól emlékszem Anthonynek hívják. Nagyon barátságos volt, és szimpatikus is. – Emily pillanatnyi nyugalma egy szemvillanás alatt elillant. Arcán a teljes kétségbe esés tükröződött.

- Egyébként holnap nem mész iskolába, készülnöd kell a szombatra. A fiú miatt pedig nem kell aggódnod, nagyon oda fogunk figyelni, hogy ne menjen a közeledbe. – bár Jack ezt mondta, Emily nem érezte biztonságban kilétét. A vacsoránál megbeszélték a másnapi teendőket, majd lefeküdtek aludni. Emily szemére azonban nem szállt álom. Csuklójára pillantott, amin még mindig rajta volt a kötés.

’ Csak remélni merem, hogy semmit nem fog megtudni. Ha a mai napra gondolok, a szívem csak úgy ver. Ritka, hogy lámpalázas legyek egy fellépéstől. Legjobb lenne, ha lefújnám az egészet. Azt viszont nem tehetem meg. Majd elválik mi sül ki belőle. Teljesen felesleges magamat ilyen ostobasággal fárasztani. Ha fel is ismerne, senki nem hinne neki. Lehet, hogy mindenki felnéz rá, de ha azt állítaná, hogy én vagyok a világ egyik legnépszerűbb énekese, mindenki csak nevetne rajta.’

Ezzel le is zárta az egészet. Reggel teljesen kipihenve indultak a kiadóhoz. Először végigmentek a koncert menettervén, majd a ruhapróba következett. Miután a fodrásszal is egyeztettek, már csak a szokásos délutáni táncpróba maradt hátra. Amíg a háttértáncosokra és a háttérmunkásokra vártak, elmentek egy közeli étterembe ebédelni.

- Izgulsz már? – kérdezte Jack felvillanyozva.

- Nem különösebben, mint máskor. – válaszolta Emily közömbösen. – Szeretném olyan zökkenőmentesen végig csinálni, amennyire csak lehetséges. – Itt az órájára nézett, majd folytatta. – Ideje lenne visszamenni. Mindjárt két óra.

Jack kifizette a számlát, aztán elindultak a helyszíni próbára. Ahogy beléptek a sportcsarnokba, a teljes káosz fogadta őket. A rendező az idegösszeomlás szélén a telefonjával ordítozott, a berendezés romokban hevert, az orvos pedig az egyik fiút vizsgálta.

- Molly, mi ez az egész? – kérdezte dühösen Jack a rendezőtől, körbemutatva a termen. A nő azonnal letette a mobilját, majd sírásban tört ki.

- Én ezt már nem bírom! Miért pont a koncert előtt egy nappal! Tudod te mennyi munkámba került, hogy megszervezzem ezt az egészet?

- Hogyne tudnám, de nyugodj le, és mondj el mindent. – Molly megtörölte kivörösödött szemeit, mély levegőt vett és belefogott a történtek megmagyarázásába.

- Miután elmentetek ebédelni, én itt maradtam és vártam a többiekre. Mivel hamarabb megjött mindenki, úgy gondoltuk, hogy addig, amíg visszatértek próbálunk. Azonban az egyik lámpa a plafonon rosszul volt rögzítve, és ráesett Peter lábára. Én hátul álltam, pont a kábeleknél. Gyorsan oda akartam menni, megnézni mi van vele, de nem figyeltem oda. Magammal húztam a kábeleket, és velük együtt az egész berendezést. Az orvos most vizsgálja Petert. Remélem csak zúzódás.

- Ez mindent megmagyaráz. Szabadna megtudnom, hogy kivel kiabáltál előbb olyan bőszen?

- A főnökkel.

- Értem. Akkor valahonnan szereznünk kell új felszerelést.

- Attól tartok, hogy egy új fiút is. Örvendek, a nevem Dr. Bolton. A fiatalembernek eltört a lába négy helyen is. Minél hamarabb be kéne szállítani a kórházba, hogy megműtsék.

- Remek, már csak ez hiányzott. Majd én elviszem. Molly te addig keríts valakit Peter helyére és szerezz új felszerelést. Amint tudok, jövök.

- Rendben, megteszek minden tőlem telhetőt.

Emily teljesen közömbös volt a történtek iránt. Talán még örült is, hogy így alakult.

’ Nem is jöhetett volna jobbkor ez a kis baleset. Ha jobban belegondolok lehetetlen, hogy ebből holnapra bármi is legyen. Jobb esetben tudunk szerezni megfelelő felszerelést. Igen ez több mint valószínű. Viszont, hogy egy olyan fiút találjunk, aki pár óra alatt tökéletesen el tudná sajátítani a koreográfiát, pláne úgy, hogy velem táncoljon, ez teljesen lehetetlen.’

Egy óra elteltével még mindig állt a munka. Mollynak ugyan sikerült szereznie új berendezést, az viszont holnap reggel érkezik meg leghamarabb. Jack már úton volt a csarnokhoz, Peter műtétje ugyanis sikeresen záródott. Emily egyre jobban unta a várakozást, így Mollyhoz fordult.

- Figyelj, értelmetlen dolog, hogy itt ülünk. Szerintem az lenne a legjobb, ha lefújnánk az egészet. Nincs elég időnk, hogy mindennel kész legyünk holnapig.

- Igazad lehet. De nem tehetjük meg, pont most.

- Tudom, hogy mindent megteszel a siker érdekében, de csak emberek vagyunk. Úgy értem, senki nem fog bejönni az ajtón azzal, hogy ő tudna segíteni. – Emily ezt olyan biztossággal jelentette ki, hogy Molly már majdnem beleegyezett. Azonban Jack ekkor érkezett meg és nem egyedül.

- Sziasztok. Készülődjetek, mindjárt kezdhetjük a próbát.

- Ezt hogy érted Jack? – kérdezte csodálkozva Molly. – Hiszen egy emberrel kevesebben vagyunk.

- Már nem. Molly, Scarlet, bemutatom nektek Tonyt. Tony ő itt a fantasztikus producerünk Molly Parkson.

- Nagyon örvendek kisasszony.

- Részemről a szerencse.

- És ő itt Scarlet. Gondolom, látásból már ismered.

- Már alig várom, hogy együtt dolgozzunk. – mondta barátságosan, ám Emily nem válaszolt neki, csak a színpad felé sétált.

- Valami rosszat mondtam? –kérdezte értetlenül Anthony.

- Ne vedd fel. Ő mindig ilyen rideg és magának való. Majd megszokod.

- Igyekezzetek! Nem érünk rá piszmogni! – kiáltott a lány, mire mindenki elfoglalta a helyét

A próbán minden a lehető legjobban ment, Anthony várakozáson felüli teljesítménye még magát Emily-t is meglepte.

- Jól van emberek! Még egyszer próbáljuk el a végét, aztán mehetünk haza! – mondta Molly. Emily megkönnyebbült ettől a kijelentéstől, hiszen már csak negyed órát kellett kibírnia a Wes fiú társaságában.

’ Szerencsére eddig nem fogott gyanút. Most már biztos nem lesz semmi gond.’ – gondolta. Ám Emilynek hamar szembesülnie kellett a ténnyel, miszerint sorsát senki sem kerülheti el. Már az utolsó lépések következtek, mikor Anthony, a kelleténél erősebben ragadta meg a lány csuklóját, mire az felszisszent és kirántva magát a fiú karjaiból lesétált a színpadról.

- Mi történt? – kérdezte Molly, Emily bekötött kezére nézve.

- Semmiség. Tegnap történt velem egy kis baleset. De felőlem azonnal folytathatjuk.

- Arról szó sem lehet! – szólt közbe Jack. – Most azonnal hazaviszlek, és erről nem fogok vitát nyitni. – Emily egy pillanatig tűzzel-vassal harcolt volna a maradásért, de jelen esetben ez túl kockázatos lett volna, így csak sóhajtott egyet, és a kijárat felé vette az irányt.

- Megvárlak a kocsiban. – mondta, aztán eltűnt. Jack még megköszönte a többiek munkáját, aztán követte húgát. Anthony ezután még hosszú percekig a színpadon állt és meredt maga elé. Molly azt hihette, hogy bűntudata van a történtek miatt, ezért oda ment hozzá, hogy felvidítsa.

- Fel a fejjel. Ahogy ismerem, holnapra kutyabaja sem lesz. – mondta, majd megcsörrent a mobilja, és elment. Azonban a fiút nem a bűntudat, hanem a felismerés bénította meg.

’ Ez csak egy véletlen egybeesés. Ő nem lehet az a lány. Ez valószínűtlen, mégis… sok mindent megmagyarázna.’ – ezek a gondolatok futottak végig a fején. Mégis mit higgyen?